CLARINO
Interjú a 2003/04. kiadásban

 

(Polyák Júlia fordítása)


Klasszikus, jazz-es, blues-os tuba, egészen másképp…

A jazzben a tubát eddig főleg kíséretként alkalmazták, szólóhangszerként mostanáig alig ismert. Legfőbb ideje, hogy ezen változtassunk! Mazura János magyar tubás január 31-én az első „Clarino Fúvószenei Est”-en megmutatta újonnan alapított „Mosquito Jazz” triójával, milyen lehetőségek rejlenek ebben a hangszerben. Dietmar Graf a koncert után beszélgetett vele.


clarino.print: Hogyan látja a tuba szerepét a jazz-ben és blues-ban?

Mazura: Ebben az összefüggésben a tuba szokatlan hangszer. A hagyományos rézfúvós zenekari felállásban, de a jazz- és blues-zenekarokban is a basszus szerepét tölti be. A felvételtechnika kezdeti szakaszán a gramofonok nem voltak elég érzékenyek ahhoz, hogy akusztikus basszust vegyenek fel, ezért gyakran az erőteljesebb tubát alkalmazták. De a gyorsabb, „walking bass”-es darabokat játszó swing- és bebop-zenekarok elterjedésével egyre kevésbé volt szükség a tubásokra. Régebben a tuba technikailag korlátozott volt, és a zenészeknél gyakran hiányzott a megfelelő képzés, de ez változott. A tubajáték technikai színvonala az elmúlt évtizedben gyorsabban fejlődött, mint a többi hangszeré, a zenészek új területeket akarnak meghódítani, és pontosan erre van szükség: úttörőkre, akik stílusteremtők, új dimenziókat nyitnak és megmutatják a világnak, hogy a tuba nem csak egy egyszerű kísérőhangszer. Más zenészek, hangszerelők és zenekarvezetők is újra felfedezik a tubát.

Nem nehéz klasszikus képzettségű tubásként a jazz és blues felé nyitni?

Klasszikus zenészként sokáig fogalmam sem volt a tubáról mint jazzhangszerről. A konzervatóriumokban a különböző zenei irányzatok széles spektrumáról semmit nem tudtunk meg, viszont tilos volt velük foglalkozni. A konzervatív tanárok még odáig is elmentek, hogy szigorúan megbüntették diákjaikat, ha azon kapták őket, hogy jazz vagy pozenét játszanak. Nem tisztelték ezt a zenét, és bizonyára féltek is attól, hogy hagyjanak minket „benyomulni” erre az ismeretlen, rémes területre. Persze van egy olyan rossz érzésem, hogy a jazziskolákban ugyanilyen egyoldalúan gondolkodnak.

Van példakép egy tubás számára?


A jazz-zenészek gyakran a „nagyokat” utánozzák, míg rá nem találnak saját nyelvezetükre, saját stílusukra. A tubások számára azonban csak kevés „bálvány” létezik, mint például Dave Draper, Howard Johnson, Bob Stewart, Sam Pilafian és Jim Self, és ha egy tubás be akar törni egy szűz terepre, vagy csatlakozni akar egy olyan zenekarhoz, amely még soha nem dolgozott együtt tubással, ki kell alakítania saját stílusát, ki kell fejlesztenie saját képességeit, és saját ötletekkel kell rendelkeznie. De még ha állnak is rendelkezésére „patternek”, bizonyos idő után akkor is rájön, hogy saját maga jobban tudja, mint az „öregek”.

Honnan szerzi a kottaanyagot?

Amikor pár évvel ezelőtt a tradicionális blues-zenekar, a „Dr. Valter and the Lawbreakers” tagja lettem, rájöttem, hogy nincsenek mintáim, amelyeket követhetnék. Eredetileg ebben a zenében nem is volt tuba. Ki kellett találnom, mit tudnék játszani, és hogyan lehetne ezt a zenei kontextusba beépíteni. Ugyanez volt a helyzet akkor, amikor 1999-ben úgy döntöttem, hogy szóló swing- és bebop-tubásként készítek egy CD-t. Nem elegendő hozzá trombitát, harsonát, szaxofont vagy basszusmenetet imitálni. Össze kellett őket állítanom és kifejlesztenem egy új swing és bebop szólóstílust. Amikor új zenekart állítok össze, vagy zenedarabokat írok, mindig megvan a lehetőségem, hogy kreatívan kísérletezzek. Ez kihívás, izgalmas tapasztalat.

Milyen formációkban játszik jelenleg?

Két, stílusban és tradícióban különböző blues-zenekarban, az egyik pont a „Dr. Valter and the Lawbreakers”. Ezenkívül kísérletezem egy nagyon érdekes, „Someday Baby” nevű trióval. Hangmérnökként sok népzenét vettem fel, és eközben a stúdióban megismerkedtem az „Odessa Klezmer Band”-del. Miután első CD-jükön játszottam egy számban, tagja lettem a zenekarnak. Aztán természetesen itt van a „Mosquito Jazz” trió, amellyel Buchloe-ba jöttem, és amelyet nemrég alapítottam. Ezenkívül jazz-szólistaként is játszom. Különösen fontos azonban számomra, hogy továbbra is dolgozzak klasszikus zenészként is. A klasszikus zene gyakorlást és fegyelmet jelent, és része zenei önkifejezésemnek. Játszom a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában, és szólókoncerteket adok, legtöbbször feleségemmel, Lévai Máriával, aki hárfázik, ami nem túl könnyű feladat.

Hogyan látja a magyar és nemzetközi „tubahelyzetet”?

Alapító tagja vagyok a Magyar Harsona- és Tubaszövetségnek. A magyarországi tubások mind jóban vannak, komoly konfliktusok ritkán akadnak. Kis, békés és nyugodt sziget vagyunk a magyar zenei élet vad óceánjában. Tulajdonképpen azt tapasztaltam mindenütt a világban, hogy a tubások barátságos és lelkes zenészek, akik odaadással játszanak hangszerükön. Valahogy a világ minden szögletében vannak tubások, és sok barátot szereztem Mexikótól Oroszországig. A Nemzetközi Tuba- és Euphonium Társaság, melynek tagja vagyok, minden nyáron máshol találkozik egy konferenciára, Amerikától Európán át egészen Japánig. Ott új tapasztalatokat szerzünk és sok mindent megtudunk az új eredményekről. De ami sokkal fontosabb, új benyomásokat szerzünk és önbizalmat, hogy tovább gyakoroljunk és fejlesszük magunkat.

Mik a tervei a jövőre?

Magyarország EU-hoz való közeledése folyamán úgy döntöttem, elhozom a világ tubásait Magyarországra, hogy erősítsem tubás közösségünket. Ez a kis lelkes és hűséges közösség hidakat építhet nemzetek és kormányzatok között, és kezében egy emberségesebb társadalom kulcsa. A Budapesten tartandó 2004-es Nemzetközi Tuba és Euphonium Konferencia házigazdájaként remélem, hogy sok tubás, kolléga és barát jön Európából és az egész világról.
 

Kezdőlap ] Diszkográfia ] Magamról ] Zene ] Képek ] [ Clarino interjú ] Odessa Klezmer Band - Hungary ] Etnofon Studio ]

Design by Abblende

© Janos Mazura 2000. - Last edited: 2012. február 22.